Nagyon szép, köszönöm!

1867-ben először szimfonikus költeményt írt Szadko címen, az operán azonban csak 1894-ben kezdett dolgozni.









Nyikolaj Rimszkij-Korszakov





Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov (oroszul: Николай Андреевич Римский-Корсаков) (Tyihvin, 1844. március 18.[j 3] – Ljubenszk, 1908. június 21.[j 4]) orosz zeneszerző, az Ötök tagja.

Apja állami hivatalnok volt, aki korán visszavonult a hivataltól. Rimszkij-Korszakovnak már fiatalon fény derült zenei tehetségére, zongorázni tanult, és komponált is. Apja tengerésztiszti pályára szánta, ezért 1856-ban beíratta a pétervári tengerészeti akadémiára. Itteni tanulmányai alatt is folytatta zenei tanulmányait: cselló és zongora voltak a hangszerei. Megismerkedett Balakirevvel, Muszorgszkijjal és Kjuival (ők alakították később, Borogyinnal kiegészülve, az Ötök zeneszerzőcsoportot), akik hatására belekezdett egy szimfónia írásába. 1862-ben végzett az akadémián, és mint a flotta tisztjét, egy föld körüli útra vezényelték. A tengeren befejezte első szimfóniáját, az orosz szimfonikus zene első darabját. Az Op. 1-es esz-moll szimfóniát Balakirev mutatta be 1865-ben – hatalmas sikerrel. 1871-ben a szentpétervári konzervatórium tanárává nevezték ki, noha nem is volt meg a képesítése. Tudván ezt, titokban szorgos zeneelméleti, technikai tanulmányokba kezdett, összhangzattant és ellenpontot tanult.

1873-ban kilépett a tengerészettől, a flotta zenekarának felügyelője lett. Megnősült, Nagyezsda Nyikolajevna Purgoldot, a szintén sikeres zongoraművészt és zeneszerzőnőt vette feleségül. Mindeközben szorgosan átdolgozta addigi műveit, de új kompozíciókat is szerzett. Befejezte első operáját, A pszkovi lányt. 1886 és 1890 között a szentpétervári szimfonikus hangversenyek karmestere volt. E minőségében külföldön is fellépett. 1867-ben elkészült az első orosz szimfonikus költemény, a Szadko, majd a Szerb fantázia és a II. szimfónia (Antar) következett. Az 1880-as évtizedben történt meg nagy zeneszerzői magára találása. Olyan művek születtek ebben az időszakban, mint a Májusi éj, a Hópelyhecske, az átdolgozott Szadko, a Mozart és Salieri, a Cári menyasszony, a Mese Szaltán cárról, a Seherezádé, az Orosz húsvét stb. A közönség ünnepelte, és hivatalosan is elismerték munkásságát. Utolsó operája a Puskin nyomán írt Az aranykakas, amelyet a cenzúra tiltása miatt csak halála után, 1909-ben mutathattak be. Infarktusban halt meg.

Szerzeményei Rimszkij-Korszakovot Csajkovszkij mellett a legelismertebb orosz zeneszerzővé avatták. Az új orosz nemzeti művészet gondolatával indult, a népdal gyermekkora óta foglalkoztatta. Közös elvek alapján alakította társaival a nevezetes zeneszerző-csoportot, az Ötöket. Az orosz zene mellett vonzották a keleties témák és zenei motívumok. Operái szövegét többnyire ő írta. Minden munkájára az élénk, színes hangszerelés és hangulatfestés a jellemző, már kortársai is kiváló hangszerelőnek tartották, több kollégájának darabját írta át, hangszerelte (Borisz Godunov, Hovanscsina, Igor herceg, A kővendég). Hangszereléstankönyvet is írt.



Rimszkij-Korszakov művészetének jellemző vonásai a szépség, a természet és a nép kultusza. Természetkultusza a romantika és Bartók szemlélete között áll. Művészetének romantikus vonásai közé tartozik a természet gyakran titokzatos, kiismerhetetlen, sőt gonosz erőként való ábrázolása, de ugyanakkor gyakran a természet a szépség forrása is számára. S ebben különbözik Rimszkij-Korszakov a természethez való menekülés szokványos romantikus magatartásától, mert nem egy távoli és külön erre a célra idealizált természethez menekül, hanem a valósághoz; nem a jóhoz vagy gonoszhoz, hanem az objektívhez, reálishoz. Kifejezi azt az igényt, azt a vágyat, sőt azt a lehetőséget, hogy a természet alapján kell élni. Ez a kifejezés ugyan gyakran – mint legvilágosabban a Hópelyhecskében – utópisztikus, de elementaritása felülemeli a vérszegény utópiákon. Rimszkij-Korszakov természete pazar és pompás világ. Gyakran kiismerhetetlen és gonosz, de néha az ember is az. Gyakran békés és idillikus, de az ember is tud ilyen lenni. Más, mint az ember és mégis ugyanaz, lényegük egy. Ezért nem nevezhető kategorikusan romantikusnak, mert meghaladja a romantikára jellemző hasadást, és előkészíti az utat az új művészet természetszemlélete számára.[42]

Népiessége nem olyan forradalmi és pregnáns, mint Muszorgszkijé. De Rimszkij-Korszakov népe is valóságos nép: legidillikusabb operai jelenetein is keresztülsüt a valóság. Az a népiség jelenik meg az ő művészetében is, amelyet az orosz forradalmárok elméletileg is megfogalmaztak a szlavofilek népiességével szemben. Eszerint nem a provinciális, elmaradt vonások naturalisztikus részletezése teszi a népiességet, hanem a valóság feltárása, a realizmus és a nép ügyének vállalása. Rimszkij-Korszakovnál ezeket a vonásokat sokszor eltakarja a romantikus népiesség, de végső soron mindig kitartott elvei mellett. A 20. század művészetében radikálisan kettévált ez az út. Az egyik a népiség tagadásához vezetett, abból kiindulva, hogy a romantikus népiesség illúzió volt csupán. A másik út (például Bartóké) viszont az illúziókkal szemben a valóságos népet kereste. Rimszkij-Korszakov, ha nem is ment végig ezen az úton, de elindult rajta.[43]

Rimszkij-Korszakov Muszorgszkijjal ellentétben kora szépségeszményét szolgálta, így művészete mai szemmel nézve szűkebbnek bizonyult, szemben barátja újításaival, amely viszont nem felelt meg a korában használatos szépségeszmének. Rimszkij-Korszakov szépségkultusza a romantikus irányban korlátozódott. Szépségideáljában sok a romantikus elem akkor is, amikor a különöshöz, a meglepőhöz vonzódik, és bennük keresi a harmóniát. Ennek a szépségkultusznak azonban, még e szűkössége ellenére is van egy pozitív vonása. E pozitívumot éppen az jelenti, hogy nem adja fel a szépség elvét, a szépség igényét semmi áron, semmilyen körülmények között. így Rimszkij-Korszakov, bár a maga korlátozott módján, de mégis összekapcsolja a természet és a nép eszméjét a szépség ideáljával, de egységüket nem tudta megteremteni.[44]

Rimszkij-Korszakov a zeneesztétika fejlődésében sajátos helyet foglal el. Olyan korban élt, amelyben a régi zene vonásai, természet-, nép- és szépségkultusza válságba kerültek, s ezt a válságot a romantika művészete sokoldalúan és gazdagon ábrázolta. Rimszkij-Korszakov ebben a helyzetben követte ugyan a romantikus magatartást, de egyben túl is haladta: olyan megoldásokat keresett, amelyek túlmutattak azon. Nemcsak visszatért a romantika előtti művészet természet-, nép- és szépségértelmezéséhez, de egyben olyan igényt is támasztott, amely már nem annyira a múlt, mint számára a jövő művészetét jellemzi.[45]


hu.wikipedia.org/wiki/Nyikolaj_Andrejevics_Rimszkij-Korszakov